A Hangya és Darázs végre nem az a képregényfilm, ahol az egész világot kell megmenteni, pont ezért szerethető.

A Hangya talán a kevésbé ismert Marvel karakterek között szerepelt egészen 2015-ig. Akkor ugyanis Paul Rudd-dal a főszerepben kasszát robbantott Peyton Reed filmje (aki Edgar Wright-tól vette át a rendezést), és bár sokan a bukástól tartottak, hatalmas sikert aratott, hiszen világszerte több, mint 500 millió dollárt termelt.

A folytatásban is megtartották az első erényeit, és még tovább is tudtak tovább.

A Marvel a Fekete párduc kísérletezése, majd a Bosszúállók 3. klasszikus görög drámája után most piciben utazik (és nem csak a méretre utalok). A Hangya és Darázs ugyanis végre nem a bolygó megmentésére köt szövetséget, hanem egy igen egyszerű gondolattal játszanak el. Mi lenne, ha az álarcba bújt hősök végre egy kicsit maszekolnának, vagyis csak a barátok, ismerősök gondjait oldanák meg. Ez pedig szuper ötlet. Mert minden szentnek/szuperhősnek maga felé hajlik a keze, miért ne lehetne erről képregény filmet készíteni.

A Polgárháború után járunk, és kiderül, hogy Scott (Paul Rudd) Dr. Hank (Michael Douglas) engedélye nélkül csatlakozott Amerika Kapitányhoz és fogócskázott Vasemberrel egy német reptéren. Azóta házi őrizetben van, és tündéri lányával is csak házon belül  játszhat, mert amint kilép az utcára, azonnal riaszt a rendőrségre. Közben Dr. Hank és Hope a kvantum világból szeretnék visszahozni Janet van Dyne-t, Hope édesanyját.. Ehhez viszont szükségük van Scott-ra.

Nincs szuperbomba, nincs űrszörny hadsereg, nincs halálistennője csak egy személyes ügy, amit néhányan akadályoznak, de nincs konkrét főellenség sem. És mégis működik a dolog.

Leginkább a jó színészek és a jól megírt dialógusok miatt. A párbeszédek nagyon, de nagyon viccesek. Paul Rudd egészen friss, laza ebben a szerepben. Az ő karakterén érezni leginkább, hogy az írók nem izzadtak sokat az íróasztal felett, egyáltalán nem izzadtságszagú, emberközeli és ettől szerethető. Jól passzol mellé Evangeline Lilly, akivel jó a kémia.

Michael Douglas-t mindig jó látni a vásznon, Michelle Pfeiffer még mindig szép, kár, hogy csak kevés játékidőt kap. Michael Peña pedig pályázhat a legviccesebb mellékszereplő képzeletbeli díjára. Nagyon ütős a csóka.