Fény és vászon

2019. december 19. 01:04 - Kiko

Véget ért a Star Wars?

A Skywalker korát egyszerre lehet imádni és gyűlölni. Egy több mint 40 éves űrsaga ért véget, felemás módon. Spoilermentes kritika. 

Az eredeti trilógiáért rajongok, az előzmény részeket (a zárót leszámítva) nem szeretem, a folytatásokat el tudom fogadni, sőt Az utolsó jediket szinte imádtam. A Solo-t gyűlöltem, főleg így utólag, de A zsivány egyes nagyon tetszett. Ilyen háttérrel ültem be A Skywalker korára.

A történet szerint Rey edz, hogy minél jobb jedi legyen, miközben Finn és Poe próbál küzdeni az első rend ellen. Minden más már a spoiler kategóriába tartozik.

Az előző rész merész válalkozása után most inkább a tutira mentek a DIsneynél. Abrams olyan filmet hozott tető alá, ami rengeteg utalást tartalmaz, amiért imádják majd a rajongók és rengeteg kánont felborít, ezért meg utálni fogják.

Nagyon sok az ismétlés. A dramaturgiai fordulatok visszaköszönnek a korábbi filmekből, így már inkább parodisztikusak, mintsem meglepők és izgalmasak. Sok benne a patetikusság, ami van, hogy indokolt, de van, hogy túl tolják. 

A színészek között Adam Driver játszik a legjobban, messze ő a legizgalmasabb karaktere ennek a trilógiának. Hatalmas utat tesz meg ő is és a szerep szerint Kylo Ren is. Jó látni régi arcokat, akiktől most tényleg végső búcsút veszünk. Talán a legmegindítóbb jelenet: a búcsú Carrie Fishertől, aki Az utolsó jedik forgatása után hunyt el.

Egy biztos a netes fórumokon ezt a filmet szét fogják szedni a rajongók. Ki örömében, ki bánatában. Mi nem csalódtunk, de nem ezt a részt nézzük majd rongyosra a legújabb trilógiából. (Hanem Az utolsó jediket.) Nem lesz baj, ha a Disney ezt a történet szálat már nem veszi fel. Jobb így mindenkinek.

Összegzés:

A DIsney tutira akart menni, de ez most csak erős közepes film lett.

65 %

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7615357838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz101 2019.12.20. 10:39:00

LMBETEQség idegesítő karakterekkel

body_andras 2019.12.20. 10:54:46

Oké hogy a nyelvünk megújul de a "sagát" már nem veszi be a gyomrom.

Spud3674 2019.12.20. 11:38:49

Pontosan ugyanúgy ültem be tegnap a filmre (eredeti trilógiát imádom, előzmény trilógia utolsó része vállalható csak, új részek elfogadhatóak), de én úgy jöttem ki, hogy egy majdnem tökéletes remekmű lett a zárás. A végével nem vagyok teljesen kibékülve, de meg fogom szokni :)

egyatlagosfelhasznalo 2019.12.20. 12:52:23

Az utolsó Jediket kétszer is megnéztem, mégsem emlékszem rá, hogy miről szólt... kár volt másnak adni.

Kiko 2019.12.20. 13:18:58

@Spud3674: így pár nappal a film után, nekem sincs nagy bajom vele, sőt biztos megnézem még moziban. :)

agravet 2019.12.20. 13:36:18

Az eredeti trilogiat szeretem, az elozmeny trilogiat lassan elfogadtam es megbekultem veluk. Az uj reszekbol az elsot szeretem, a masodikat mar nem. A Rogue One-t kimondottan szeretem es a Solo is elmegy.
Ugy erzem eleg nyitott vagyok (?), de ezt az utolso reszt nem tudom lenyelni. Feluletes karakterek, blod sztori. Adott pillanatban szinte rohejes fordulatok. En ugy erzem tisztelet nelkul megmocskoltak azt ami nekem fontos volt 40 even keresztul. A mozibol(Helsinki) a vetites utan kinos, fagyott hangulatban mentek haza az emberek. Igy lehet Marvel szintre sulyeszteni a SW-t.
Nekem ez 3/10.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása