A Csillag születik nem hibátlan, de mégis nagy hatású mozi a két főszereplő miatt.

Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres zenész volt, de a pia miatt leáldozóban van a csillaga. Egy éjszakai italozás közben megismerkedik egy fiatal tehetséggel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. Egyre szenvedélyesebb lesz kapcsolatuk, de egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az egyik felfelé, a másik lefelé tart.

Kezdjük a hibákkal. Vannak logikai bukfencek a történetben, nem értelmezhető az időkezelés (nem tudni, hogy pár hónap, vagy pár év az egész történet), vannak gyengén megírt dialógusok és pár idegesítő és felesleges karakter, akik csak az időt és a figyelmet viszik.

De jöjjön a film zsenialitása, vagyis a két főszereplő. 

Bradley Cooper a Napos oldal után ismét bizonyítja, a remek komikusi vénája (Másnaposok trilógia) mellett komoly színészi kvalitásai is vannak. Lady Gaga pedig, TEJÓÉG! Ez a csaj minden manírt, amit énekesként magára vett, hirtelen ledob és a szemünk előtt változik át Ally-vé. A meggyőző játékuk azonban kevés lenne az üdvösséghez, rettentően kell az a kémia, ami köztük működik, sőt, ami csak a legnagyobbaknak sikerült. 

Bradley és Gaga láttán olyan filmek ugrottak be, mint a Van, aki forrón szereti, ahol Tony Curtis és Marilyn Moonroe, vagy Humphrey Bogart és Ingrid Bergman a Casablancában, ahol a két színész között valami földön túli kapocs jön létre a vásznon. Erre nincs recept, ez nem attól függ, hogy a két színész jóban van egymással, hanem valami furcsa titokzatosság miatt létre jön kettejük között a szikra. Egy-egy elkapott pillantásuk több mint zseniális (pl.: Gaga pillantása az ének végén a bárban).

Elsősorban a kettőjük között meglévő kémia az, ami ezt a filmet sikeressé teheti. Másodsorban a zene. Elképesztően erős soundtracket pakoltak össze ehhez a mozihoz. Nem lennék meglepve, ha februárban az Oscar-díj kiosztásakor elő kerülne a borítékból a Star is born felirat. Ja és (ha még nem mondtam volna) Lady Gaga jelölésén sem lennék meglepve.

Bradley Cooper rendezése is érdemel pár dicsérő szót. A koncertes jeleneteknél inkább a közeli felvételeket használja, és így a karakterek minden rezdülését láthatja a néző a vásznon. Emellett a tükör mint szimbólum többször is visszatér a filmben (pl.: Ally arca a mozaikon, a kamion oldalán, és a zongorán is tükröződik). Ez pedig az önazonosságról, a szembenézésről és a fejlődésről szóló film kapcsán egy nagyon egyszerű, de mégis jól működő motívum. Emellett rengeteg ilyen apró mozzanat (mimika, gesztusok, poénok) van, ami életszagúvá teszi az egész filmet.

Még rengeteg témát vet fel a film. A generációk váltása. Az önazonosság kérdése. A pop biznisz és az emberi kapcsolatok örök dilemmáiról is beszél ez a film, két szupersztárral. Sok rétű, de mégis izgalmas mozi lett. Bárcsak minden remake ilyen lenne.

Összegzés:

Igazi dráma minden hibájával együtt.

90 %