Fény és vászon

2017. augusztus 10. 13:41 - Kiko

Hatalmas setétség

Stephen King A setét torony című könyvéből egy túl homályos fantasy lett, amit a két remek főszereplő sem ment meg a középszerűségtől.

Stephen King grandiózus regényfolyama betört a mozikba. Ez azért nagy hír, mert már több mint 10 éve akarták valamilyen módon mozgóképre vinni ezt a történetet. Ráadásul több neves direktor is szóba került a projekt körül: többek között Ron Howard, és J.J. Abrahms is felmerült. Igaz, azt sem lehetett tudni, milyen formában forgatnák le ezt a könyvet, mert előbb mozi, majd mozi és sorozat, majd csak sorozat formájában, végül a filmszínházakban kötött  ki a Harcos és a Feketeruhás küzdelme. (Igaz, tervben van még egy sorozat is, de ez nagyban függ a mozi sikerétől, vagy sikertelenségétől.) 

Ráadásul sikerült meggyőzni Idris Elba-t és Matthew McConaughey-t is a két főszerepre. Már csak a forgatókönyvet kellett volna jól gatyába rázni és akkor a horror koronázatlan királyának western-fantasy-utópikus világa nem csak a papíron, hanem a vásznon is nagyon jól mutatott volna. Bár pont látvánnyal nem volt semmi gond, de a motivációkkal, a sztori egyes részeivel igen is több hiányosság volt. 

Mi volt a gondom a forgatókönyvvel? Leginkább az, hogy az írók, Akiva Goldsman és Jeff Pinkner, olyan alapvető kihívásoknak nem tesznek eleget, mint például: elmagyarázzák a kedves nézőknek hol, mikor, miért és mi történik. Mert bár látunk eseményeket a vásznon de ez nem áll össze egy történetté. Hirtelen megjelenik egy démon. Majd meghal egy démon. Majd a szereplők eljutnak A pontból B-be, de rengeteg kérdés megválaszolatlan marad és persze lehet azt mondani: ez egy balladai homállyal átszőtt fantasy, de több benne a homály mint a világos rész.

A másik problémám az volt, hogy a film első felében a történetmesélésre és a karakterek ábrázolására helyezik a hangsúlyt a készítők, de mindezt kicsit unalmasan és felületesen teszik. Vagyis nem lesz tiszta, ki miért, és mit akar. Na de aztán a második felében felpörög a film, és ezzel együtt több az akció, látványos és izgalmasabb a vége. De nem lesz igazi tétje a történetnek, hiszen a hőseink, nem kerülnek közel a nézőkhöz így értük izgulni sem tudunk.

A rendező Nikolaj Arcel már tapasztalt filmes, igaz eddig inkább forgatókönyveket készített, mint például az igen sikeres svéd krimit, A tetovált lány-t. Most a direktori és írói székben sem találta el a helyes arányokat. Talán ezért lett ez a felemás film.

De beszéljünk a pozitívumokról is. A két főszereplőn tényleg semmi nem múlik. Idris Elba-nak nagyon jól áll ez a badass karakter, akire valamilyen titokzatos okból nem hat a mágia, de hát ezt sem tudjuk meg. Na mindegy. Matthew McConaughey pedig a True Detective óta (illetve, amióta maga mögött hagyta a limonádékat) mindig be tudja bizonyítani, hogy egy nagyon jó színész. Ebből a tudásából valamit itt is megcsillogtat.

Összegzés:

Jó színészek, gyenge forgatókönyv, elpuskázott jó alapanyag. Remake-ért kiált a könyvsorozat.

45 %

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2712726152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása