A Thor - Ragnarök az egyik legviccesebb Marvel film lett. Akinek viszont ez a fajta nyers humor nem jön be, ne üljön be erre a mozira.

A Thor első része nem tartozik a legjobban sikerült Marvel adaptációk közé. Leginkább talán azért, mert a funkciója nem volt több, mint egy fontos és hiányzó puzzle darab, amely kellett a nagy kirakóshoz, amit később Bosszúállók címen láthattunk a mozikban. A második rész darkosabb hangulata sokkal jobb, de egyértelműen a trilógia záró darabja a legjobb.

A történet szerint Thor nővére Hella, a halál istennője visszatér a száműzetésből, és egyből jól szétrúgja az öccse hátsóját, sőt még a szeretett pörölyét is szétzúzza. A villámos isten így hip-hop egy másik idegen bolygón/szemétdombon találja magát fogolyként, ahonnan meg kellene lépnie, hogy megakadályozza nővére ámokfutását és meg mentse Asgard-ot. Ebben hamar segítőket is talál, hiszen útja során mellé szegődik Valkűr és Hulk is.

Nagyon jó humora van a filmnek, amihez látvány és akció párosul. Ez eleve egy jó kombó, de a film sikerének kulcsa a rendező személye: Taika nagyon jó választás volt erre a feladatra, mert hozzá tudott adni valami pluszt az ismert szőke isten történetéhez, kicsit a saját stílusára formálta azt. Erre a mozira biztosan emlékezni fognak a nézők. Ennyire őszintén rég röhögték ki magukat amerikai filmsztárok. Már pedig itt ezt látod a vásznon, ahogy mutató ujjal harsányan szakadnak a röhögéstől a karakterek. Ezt az önreflexiót tanítani kellene, mert nagyon hasznos nem csak a film, a nézők számára is.

A Marvell szórakoztató mozikat készít tucat számra, Taika Waititi pedig egyszerre másolja és felrúgja a sémát. Ez ugyanis egy tipikus blockbuster, mégis rengeteg egyediséget mutat a tucat képregényfilmek világában. Egy olyan mozit kalapáltak össze, ami képes saját magán röhögni és mégis komoly témákat is felvillant két humor bomba között. Nem lelőve a poént, de a filmben előadott "színdarab" egyszerre tart görbe tükröt a hollywoodi sztárok elé, és egyszerre társadalom kritika, hogy miként is írják/juk újra saját történeteinket/történelmünket. Ilyen vagy ehhez hasonló morális kérdéseket/gondolatokat utoljára az Amerika kapitány: Tél katonája hozott fel.

A casting elég jó. Chris Hemswoth bizonyítja, több ő, mint az első részben megismert izomkolosszus, itt már komolyabb komikusi oldalát is csillogtatja. Remekül működnek együtt Mark Ruffalo-val, aki tényleg a legjobb Hulk (Eric Bana és Edward Norton után). A párbeszédeik a film legjobb részei. Mellettük Jeff Goldblumg és Cate Blanchet-et emelném ki, akik szintén üde színfoltjaik ennek a mozinak, még több ilyen karakter kell majd ebbe az képregényfilmes univerzumba. A cameo-k nagyon jól ülnek. Egy-kettő nagyon viccesre sikeredett, de nem lőném le a poénokat. (Lokiról azért nem írnék hosszabban, mert még mindig nagyon cool, nagyon gonosz és ezért is király).

Nem akarok bele menni a DC Marvel vitába, de könyörgöm a DC-nél nincsenek ilyen ellenfelek, akik emlékezetesek, viccesek, jól felépítettek stb. Ott csak, na mindegy hagyjuk. Ne is beszéljünk az Öngyilkos osztagról, mert csak dührohamot kapna mindenki. (Csendben jegyzem meg a Marvel a Vasember óta nem igazán hibázott, jól megírt forgatókönyvek adják a siker kulcsát, és Kevin Feige...)

Vissza a Thor 3-hoz. Ha egy apróságot kritizálnék az a következő: az akciók látványosak, de már túl tömény a végére, plusz így a sokadik Marvel film után nem igazán tudnak újat mutatni. Ezen a téren remélem a Infinity War ad majd valami extrát, valami izgalmasat, bár nincsenek hiú reményeim, az is egy hatalmas CGI orgia lesz. Itt a püfölés már kicsit uncsi volt a végére, de a humor ezekben az esetekben is nagyon a helyén volt.

Összegzés:

Remek humor, amely egyedivé teszi ezt a mozit a képregényfilmek között. 

80%