A Képmás 2. évada megtartotta a remek filozófiai kérdéseket, és az atmoszférát. Pár mellékszál nem lett rendesen kidolgozva, de ez legyen a legnagyobb baj.

A tavalyi szezonról egy éve azt írtam: "Már az alaphelyzet is érdekes kérdéseket vet fel. A világ 1989-ben, valamilyen okból hirtelen duplikálódik, és onnantól kezdve két világ fut párhuzamosa. Berlinből, a helyi pékből, a vonatból, az épületekből mindenből kettő lett. A két világ között egy átjáró jön létre, amit gondosan őriznek egyik és másik oldalról, és csak kevesen mehetnek át egyik Berlinből a másik Berlinbe. A történetünket harminc évvel később kezdjük el, amikorra a két univerzum már eléggé eltávolodott egymástól." 

A második évad története közvetlen folytatása az előzőnek, nem ugrunk az időben. A két Howard - helyet cserélt - két külön világban próbálják a másik énjüket játszani, több-kevesebb sikerrel. A hivatalban Peter még mindig fedezi Árnyékot, nem akarja feladni a feleségét, mert az az ő bukását is hozná. Szerencsére a készítők egyszerre vitték tovább az első évadban bemutatott harcot a két világ között, miközben a két világ múltját is megismertük.

Az első évad nagy kérdéseire (pl.: hogyan jött létre a párhuzamos világ? Kik a felső vezetés? stb.) mind választ kaptunk. Ráadásul nagyon jó köntösbe csomagolva. Kitalált okos koncepcióba illeszkednek ezek a múltbéli történetszálak, amelyeket egyéni és társadalmi szinten is nagyon izgalmas kérdéseket vetnek fel. Pl.: lehet-e szerelmes az ember a feleségébe és annak másik énjébe egyszerre? Vagy megölné az ember a képmását, ha alkalma lenne rá, hiszen ő tudja minden titkát, érzését, piszkos gondolatát? Ellopnád-e a képmásod életét, hogy így találkozz a sosem látott lányoddal? Izgalmas kérdések, amelyre őszinte válaszokat kapunk. Őszinte, mert a színészi játékra most sem lehet panasz.

J.K. Simmons még mindig nagyon jó ahogy a két teljesen különböző Howardot hozza, amíg az egyik egy ösztönös gyilkoló gép, addig a másik egy görnyedt akta kukac. Mindkettő hiteles és valódi. Mégsem ő ennek a szezonnak a főszereplője, hanem a feleségét, Emilyt alakító Olivia Williams, aki most több teret, több játék időt kapott, mint tavaly, és nagyon jó történetet írtak köré. Ezt pedig megtölti élettel. Egy áruló kém, aki a munkájának él, mégis a képmását irigyli és néha el is lopja azt. A játékának köszönhető, hogy a karakter általa egyszerre magabiztos és törékeny, féltékeny és szerelmes. 10 pontos alakítás. 

Peter (Harry Lloyd) és Clare (Nazanin Boniadi) kettőse most nem kap akkora teret és játékidőt, de így is izgalmas téma, ahogy egy  zátonyra futott kapcsolatot próbálnak megmenteni, vagy legalábbis normális mederbe terelni a felek. Peter képmása és a focimeccs újranézés nagyon erős jelenet. A fő kérdése ennek az évadnak, hogy miben vagyok jobb, mint a másik világbeli énem?

A terrorista Mira szála ügyesen lett felépítve, mégsem éreztem elég kidolgozottnak, ahogy a Peter titkárnőjének a szála kicsit átgondolatlannak tűnt. 

A lezárás kicsit kiszámítható volt, és jelenleg úgy tűnik nem lesz harmadik évad. Pedig nagyon érdekelt volna erről a holtpontról, vagyis a két világ elzárása és egy esetleges vírus elterjedése után, hogyan mozdítják ki a cselekményt, nagyobb arculat vesztés nélkül.

Összegzés:

Hozta az előző évad színvonalát. Kár, hogy vége.

80%