A Skywalker korát egyszerre lehet imádni és gyűlölni. Egy több mint 40 éves űrsaga ért véget, felemás módon. Spoilermentes kritika.
Az eredeti trilógiáért rajongok, az előzmény részeket (a zárót leszámítva) nem szeretem, a folytatásokat el tudom fogadni, sőt Az utolsó jediket szinte imádtam. A Solo-t gyűlöltem, főleg így utólag, de A zsivány egyes nagyon tetszett. Ilyen háttérrel ültem be A Skywalker korára.
A történet szerint Rey edz, hogy minél jobb jedi legyen, miközben Finn és Poe próbál küzdeni az első rend ellen. Minden más már a spoiler kategóriába tartozik.
Az előző rész merész válalkozása után most inkább a tutira mentek a DIsneynél. Abrams olyan filmet hozott tető alá, ami rengeteg utalást tartalmaz, amiért imádják majd a rajongók és rengeteg kánont felborít, ezért meg utálni fogják.
Nagyon sok az ismétlés. A dramaturgiai fordulatok visszaköszönnek a korábbi filmekből, így már inkább parodisztikusak, mintsem meglepők és izgalmasak. Sok benne a patetikusság, ami van, hogy indokolt, de van, hogy túl tolják.
A színészek között Adam Driver játszik a legjobban, messze ő a legizgalmasabb karaktere ennek a trilógiának. Hatalmas utat tesz meg ő is és a szerep szerint Kylo Ren is. Jó látni régi arcokat, akiktől most tényleg végső búcsút veszünk. Talán a legmegindítóbb jelenet: a búcsú Carrie Fishertől, aki Az utolsó jedik forgatása után hunyt el.
Egy biztos a netes fórumokon ezt a filmet szét fogják szedni a rajongók. Ki örömében, ki bánatában. Mi nem csalódtunk, de nem ezt a részt nézzük majd rongyosra a legújabb trilógiából. (Hanem Az utolsó jediket.) Nem lesz baj, ha a Disney ezt a történet szálat már nem veszi fel. Jobb így mindenkinek.
Összegzés:
A DIsney tutira akart menni, de ez most csak erős közepes film lett.
65 %
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Krisz101 2019.12.20. 10:39:00
body_andras 2019.12.20. 10:54:46
Spud3674 2019.12.20. 11:38:49
egyatlagosfelhasznalo 2019.12.20. 12:52:23
Kiko 2019.12.20. 13:18:58
agravet 2019.12.20. 13:36:18
Ugy erzem eleg nyitott vagyok (?), de ezt az utolso reszt nem tudom lenyelni. Feluletes karakterek, blod sztori. Adott pillanatban szinte rohejes fordulatok. En ugy erzem tisztelet nelkul megmocskoltak azt ami nekem fontos volt 40 even keresztul. A mozibol(Helsinki) a vetites utan kinos, fagyott hangulatban mentek haza az emberek. Igy lehet Marvel szintre sulyeszteni a SW-t.
Nekem ez 3/10.