A Westworld második évadában a készítők emelték a tétet, és meg is ugrották a szintet. Most még nagyobb lendülettel dübörög a gépszabadságharc. Enyhén spoileres kritika.

Az Westworld első szériája túl azon, hogy 2016-ban felrobbantotta az internetet. Nemcsak a letöltésekkel, és brutális számokat hozó megtekintésekkel, hanem az egyes részek köré szőtt teóriákkal. A rajongók és a készítők egymást "hergelték" pró és kontra írtak blogokat, készítettek vlogokat cáfolva, vagy megerősítve a tévében látottakat. Ez a fajta közös gondolkodás/vita érződik a második évadon. Sok olyan fordulat van benne, amit szinte kikönyörögtek a "fanok", pl.: több főhős haljon meg., és láss csodát itt is beindították a Trónok harcában megismert gyilkoló maratont. Vajon a rajongói elvárásoknak megfelel, hogy azt is kapják, amit "megrendeltek"? Igen, mert nem csak azt kapják, amit a különböző oldalakon áhítozva reméltek a kommentelő nézők.

Az androidok lázadása után vesszük fel a fonalat Bernardnak gondja van az emlékezetével, Dolores és Teddy csapatot szervez a lakókból és egyre kegyetlenebbek az emberekkel (értsd minden embert kinyírnak). Mave elindul, hogy megkeresse a lányát, miközben a Fekete Ruhás mindenhol Ford előre megtervezett játékát látja. A parkban kialakult helyzetet az is bonyolítja, hogy megérkeznek a "rendrakó" egységek.

J.J. Abrahms korábbi sorozatához a Lost-hoz képest nagy előre lépés, itt fokozatosan kapunk válaszokat a kérdésekre. Ott egyre csak gyűltek a rejtélyek, amelyre soha nem érkezett megoldás, illetve ami érkezett, az meg egy ordas nagy baromság volt. Valószínű, hogy Jonathan Nolan keze van a dologban, aki olyan forgatókönyveket adott a világnak, mint a Memento, A tökéletes trükk, a Batman trilógia és az ő tollából származik a Célszemély című sorozat alapötlete (ami egy nagyon jó kis széria, kár, hogy nem ismerik szélesebb körben). Szóval Nolan ügyes kézzel adagolja a Abrahms rejtélyeire a kulcsokat, legalábbis így képzelem el kettejük közt a "munkamegosztást", de félre a viccet, itt tényleg több információ morzsát szórnak szét, mint pl.: a Lost, vagy a Rejtély esetében, ami szintén a Star Wars újraindítójának munkája.

Az egyik alap feszültséget az első évadhoz hasonlóan itt is az idősíkokkal való játék adja. Olyan ez a sorozat, mint egy mozgóképes puzzle, nehéz megmondani első nézésre mi, mikor játszódik, nincs meg a kontextusa egy-egy jelentenek, az pedig feszültség a nézőben, ha nincs mindig minden információ birtokában így, egy-egy jelenet jó pár résszel később nyeri el értelmét. Persze újabb kérdéseket/rejtélyeket is behoznak, ami újabb konteók gyártására sarkalja a fanatikusokat. Amiből már van bőven, most, hogy véget ért a második szezon. Az talán nem meglepő, hogy most sem kapunk minden kérdésre választ, de akkor miért néznénk meg a harmadik évadot?

Az első évadban megismertük felületesen s parkot, a másodikban pedig még jobban elmerülünk a szereplők és az őket körül vevő világot is jobban megismerjük. A helyszín beosztását, elhelyezkedését, történetét, ezek izgalmas megoldások.

A történet középpontjában most az adatokkal való visszaélés témája került, ami valljuk meg igen csak aktuális. Azonban nem csak szolgai módon szőtték bele a történetbe. Az ügyfelek észrevétlen meglopásán csavartak egyet, így már tényleg komoly tétet adtak ennek a történetnek.

Remek alakítások közül nehéz bárkit is kiemelni. Dolores szerepében Evan Rachel Wood rengeteg arcot, hangot, testet játszik az ártatlan kislánytól, egészen a vérben fürdő pszichopatáig, aki bár a szabadságért küzd mégis szolgává tesz mindenkit maga körül. Dolores egyik ellenpontja, Thandie Newton Maeve-ként ,aki talán a legnagyobb utat járja be, aggódó anyaként találkozik a saját alteregójával, majd felfedezi magában a "vezért", és az erejével mégsem él vissza, hanem csak és a gyermeke érdekében használja a különleges képességét. Ed Harris őrjöngése még mindig zseniális benne, ő is két véglet között vergődő (valóság vagy álomvilág) karakter, nagyon jól megírt szereppel, egyedül a stáblista utáni jelenet, talán egy kicsit erőltetett. A legnagyobb színészi teljesítmény mégis egy apró mellékszereplőnek jut, a Delos-t alakító skót Peter Mullan, akinek nagyon jól megírt szerepét elképesztő hitelességgel adta át. Golden Globe-ot neki, de azonnal.

Anthony Hopkins visszatérése az egyik legjobb húzás volt az évadban, hiszen mégiscsak olyan Ford szelleme teljesen belengte az egész a történetet. Minden karakter valahogy kötődött az alkotóhoz. A párbeszédek talán esetében a legfilozófikusabbak, emiatt sokszor túl patetikus, ami talán nem illik a sorozat hangneméhez, de ez egyáltalán nem zavaró.

A sorozat ritmusát sok olyan kritika érte, hogy néha leül és túl sok benne a "Coelho-s" (lelkizős, filózgatós) párbeszéd. Ebből talán kevesebb van a második évadban, bár az indiánra felfűzött rész nekem kicsit lapos volt, talán pont azért, mert ott hamar rájöhet a néző a a fordulatra, úgy pedig már nem annyira izgalmas.

A szimbólum rendszere Westworld-nek elég mély, még ha nem is annyira direkt, mint a Dark-nak. Csak pár példa: az özönvíz, amely megtisztítja a parkot és a világot. A halál egy kapu, amin átlépve test itt marad a földön, a lélek azonban elnyerheti az örök életet. Alámerülni a föld alá, ahol a lelkeket őrzik. A 10. rész végére új értelmet nyer "az életed egy nyitott könyv" kifejezés.

Ha Assimov filozófusokat mozgatott meg könyveivel, akkor biztos vagyok, ez a sorozat is hasonló erővel bír majd. Gép és ember közötti határvonal kérdése. Szabad akarat és irányított életek ellentéte. Teremtő és teremtmény viszonya, vagy ennek az alaphelyzetnek a felborított verziója. Csupa izgalmas és érdekes téma, és nagyon komoly kérdések, mégis könnyed sci-fi körítéssel fogyaszthatóvá téve. 

Összegzés:

Az HBO vezetői dörzsölhetik a tenyerüket, mert úgy tűnik a Westworld még sok évadon keresztül termeli majd a konteókat és a zöldhasúkat.

95%