Ez a sorozat olyan hullámvasútra ültetni a nézőt, ami végig száguld vele az érzelmek teljes skáláján. Ráadásul tele pozitív üzenettel. A zseniális karakterekről nem is beszélve. Mindenkinek kötelező darab.
Ez az a sorozat, ami engem a pilot-tal kilóra megvett. Elég volt egy ügyes dramaturgiai csavar, remek karakterek, ezek után már tudtam, ezt a szériát nézni kell. Mert jó. És nem csak az első rész jó, hanem az összes. Nagyon jól megírt szériával van dolgunk. A titka a formátum és a forgatókönyv. Eddig olvasd, ha nem láttad, mert tulajdonképpen minden spoiler innentől kezdve.
Egy család életét követjük nyomon. Erre a legtöbb néző legyinthetne, minek még egy Dallas, vagy Farm ahol élünk, esetleg Aranyélet, Barátok közt vagy Família Kft. A forma azonban rengeteg izgalmat, és lehetőséget rejt, hiszen az írók párhuzamosan építenek két idősíkot, úgy, hogy közben a jelen és múlt egymásra reflektál. Néha erősítik egymást, néha ellentétesen mutatnak be egy-egy szituációt, ez pedig nagyon izgalmassá teszi a történetet, hiszen van hogy a történelem ismétli önmagát, és van, hogy az alma messzi esik a fájától.
Láttunk már családok életét bemutató tv-műsorokat (az előzőekhez hozzátehetjük Győzike és Pumped családi-nak nevezett showját is), a This is us azonban egy nagyon is pozitív családképet mutat be. Nem hibátlant, mert ezek a karakterek is küzdenek a saját kis bajaikkal (alkoholizmus, pánikroham, túlsúly, stb.), de nagyon jó példát állít mindenki elé. Valahogy úgy, mint a görög tragédiák, ahol a főhősök általában jobbak az átlag embernél, mégis elbuknak, ezzel sarkalva a olvasót/nézőt, hogy törekedjen mindig a jobbra és ne csüggedjen, ha elbukik, mert "lámlám, még a nagy hősök is elesnek néha". Na ilyesmi a This is us. A magyar címet Rólunk szólt, sürgősen felejtse el mindenki, azonnal le kellene cserélni, Ezek vagyunk-ra. Ha már mindenképpen magyarítani akarjuk, sokkal jobb cím lenne, ingyen odaadom az ötletet a Viasat-nak, vagy a fordító cégnek, de a másik magyar címet (le se írom többször) mindenki felejtse el!
A karakterek nagyon emberiek, olyan, mint mi nézők. (Erre is utalhat a cím, mert ez olyan történet, ami tényleg bárkivel megeshet). Mandy Moore játssza a központi karaktert Rebecca-t, aki énekesnő szeretne lenni, de a gyerekei miatt egy ideig fel kell adnia az álmait. Talán az ő alaphelyzete is rengeteg 30-as évei elején járó nőnek ismerős. A karakter vállára az írók hatalmas súlyokat tesznek, amit nem mindig bír el, és ez hatással van a többi szereplőre is, a legtöbbször az ő hibái adnak újabb és újabb fordulatot a cselekménynek.
A férje, Jack (Milo Ventimiglia), (elsőre) már-már tökéletesnek van leírva, de szépen lassan az ő hibái is felszínre jönnek. Az ő szerepe köré kreáltak egy rejtélyt az írók, ami valószínű a sorozat központi kérdése is. Az évad utolsó jelenete, amit Mandy Moore és Milo Ventimiglia lehoz, nagyon ütős. Egy snitt az egész, már-már színház. Hiszen nincs nagy látvány, effektek tömege, csak két színész, akik beszélgetnek. Mégis bevonzza a nézőt.
A három testvér karaktere nagyon jól van megírva. Különböző figurák, egyedi, szintén hétköznapi problémákkal. A köztük lévő kapcsolat sem fekete-fehér, van düh, sértettség, figyelem és nagy testvéri szeretet. A szüleik élete nagy hatással van rájuk, (mint mindenki életére), de a sorozatban, köszönhetően a két idősíknak ez még jobban kijön. Remek a casting, köztük remekül működik a kémia. Sterling K. Brown, Chrissy Metz és Justin Hartley külsőre is teljesen különböző karakter, mégis elhiszi a néző, a köztük lévő kapcsolat valódi.
Pozitívum az is, ahogy a manapság szinte tabunak számító témákról milyen őszinteséggel és természetesen beszél ez a széria. Nem ítélkezik, nem áll egyik kérdésben sem pro, vagy kontra álláspontra. Egyszerűen ránk mutat: ilyenek vagyunk mi is.
Néha lassan folydogáló, de mégis nagyon izgalmas, emberi sorozat. Nagy érdeme az is, hogy jól láthatóan megtervezték előre ezt az évadot. Remélem ez az emberközeli nézőpont és a precizitás a történetvezetés megmarad a jövőben is.
Összegzés:
Nem kérdés, ez az elmúlt évek egyik legjobb drámai sorozata. A készítőknek üzenem: tilos elszúrni a következő évadokat.
100%
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kvadrillio 2017.12.17. 22:09:39
...jkahhhhh martin schulz 8 általánossal az EP feje volt évekig !!! Miért is ??? :O)))))))))
2017.12.18. 08:56:36