Guy Ritchie Sherlock Holmes után újabb irodalmi alakot formált át a saját képére. Ez a kísérlet nem lett annyira sikeres, mint a mufurc detektív esetében.
Ez az évtized a mozikban a képregényekről, folytatásokról, a remakek-ről és a reboot-okról is szól, ezen belül talán azon újragondolások külön kategóriát kaphatnak, amely a hősök eredettörténetét dolgozzák fel. Előkerültek irodalmi feldolgozások, ilyen volt Ridley Scott és Russel Crowe Robin Hood-ja, Keneth Branagh és Chris Pine gyengécske Jack Ryan-je, de ide sorolhatjuk a képregény reboot mániát a Superman, Batman, Pókember filmeket, amelyek az ismert hősök első napjait mutatta be az oviban/melóban.
Marardjunk az irodalmi újrahasznosításnál, most Arthur királyon volt a sor. A történet szerint: messze, messze egy távoli szigeten, volt egy fiatal szőke srác, akit nem a szülei neveltek fel. Hősünk felnőve már érzi, nincs a helyén, de egyszer csak a sors közbeszól, mert ki kell lépnie a fényre, hisz egy birodalom jövője múlik rajta. Persze akkor még nem tudja úgy használni erejét és a legendás kardját (amit apjától örökölt), ahogy azt egy igazi hősnek kellene, de elmegy egy lápos, mocsaras vidékre és ott felfedezi a benne lévő erőt, és megacélozva tér vissza. Nem, ez nem A csillagok háborúja, hanem az Artúr király - A kard legendája sztorija.
Komolyra fordítva a szót: Arthur egy bordélyház vezetője, aki nem is sejti, hogy királyi vér folyik ereiben. A gonosz uralkodó (a zseniális Jude Law) trónját féltve felkutatja a még élő uralkodói sarjat, hiszen likvidálni kell a hatalomra veszélyt jelentőket. Arthur így kerül egyik pillanatról a másikra a lázadók élére. A történettől ne várjon az ember hatalmas meglepetéseket, azt adja, amit vár a néző.
A színészek közül tényleg csak a főgenyát, Jude Lawt emelném ki, aki láthatóan nagyon élvezte ezt a karaktert. Nagyon jól hozza, még több gonosz szerepet adnék neki a jövőben. A többiek elől ellopta a showt. Arthur szerepében a Tűzgyűrűből ismert Charlie Hunnam látható, aki csak másodhegedűs lesz ebben a moziban. Sajnos nem olyan emlékezetes a főhős, mint a Robert Downey Jr. hozta Sherlock.
Technikailag elég felemás lett a film, gyenge a cgi, de a zene és az operatőri munka nagyon rendben van. A rendező receptje elég egyszerű volt: elővette a brit mondavilág egyik ismert történetét, kicsit a saját stílusára formázta, nyakon öntötte egy kis fantasy-val, megfűszerezte pár hollywoodi klisével és elénk tette.
Az angol rendező fenegyerek sajátos történetmesélése és a gyors vágásokkal tarkított jelenetek teljesen szórakoztatóak és guyritchiesek, de az igazán emlékezetes beszólások, szövegek és az igazán laza karakterek ezúttal elmaradnak. Inkább lett ez a film egy, az álomgyár számára készített prezentáció, mint a korai Guy Ritchie alkotások. Drukkolok neki, hogy újra A ravasz és A blöff színvonala felé lépjen. A Sherlock Holmes 3. része kiváló alkalom lehet neki erre.
Összegzés:
Guy Ritchie fogott rengeteg ismert filmes elemet, és összegyúrta egy filmmé. Amely nem váltja meg a világot, kikapcsol két órára, de utána egy emlékezetes jelenetet poént nem tudsz felsorolni.
60%
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.