A magányos hős toposza még mindig nem ment ki a divatból, ennek ékes bizonyítéka a John Wick - 2. felvonás. Ebben az esetben is a folytatások "még több, még nagyobb, még jobb" alapelvét követte és milyen jól tette, pöpec kis akciófilm lett ez is, igazi One-man-show.

Ez a film nem a fordulatos, csavaros történettel szórakoztat, mert a story egyszerű, mint az elsős matek lecke. Itt inkább a látványos, jól koreografált bunyó, és a tökös kemény beszólások teszik ki a játékidő nagy részét. A világmegváltó párbeszédeken inkább csak mosolyog az ember, de ebből kevés van. Látványból viszont több. Szóval ha ilyen elvárásokkal ülsz be, akkor 2 órás szórakoztatást kapsz. Ráadásul minőségit.

Az érdem nagy része három ember között oszlik meg. Ők a forgatókönyvíró (Derek Kolstad), a rendező (Chad Stahelski) és a főszereplő (Keanu Reeves), ugyanis ők alkották meg a főhőst John Wicket, akivel könnyen lehet azonosulni. Igazi filmes toposz: a magányos hős stílusosan megy és henteli az ellent a belső szabályrendszere szerint. Az első részben a visszavonult bérgyilkos bosszút esküszik az ellopott autója és a meggyilkolt kiskutyája miatt, amit még a rákban elhunyt felesége hagyott rá a halála előtt. 

A második részben ott veszi fel a történetet, ahol az előző részben elengedtük a fonalat: John épp békét köt magával és az oroszokkal, akiket persze előtte lemészárol. Ezután egykori társa egy titokzatos nemzetközi bérgyilkos szervezet irányítását akarja megkaparintani magának, így ráveszi cimboráját, hogy ismét gyilkoljon, aki ezt meg is teszi. Persze lesz átverés és rengeteg gyilkolás. Majd főcím. Persze a 3. rész lehetősége ott lóg a végén.

Mindenki kartonpapír karakter, a főszereplőt leszámítva, de ennek a filmnek ő a középpontja. Keanu a Mátrix Neoja után most ismét karakteres főhőst alakíthat és nagyon jól hozza a magányos harcost. 

Az egyszemélyes hadsereg elég régi filmes téma, nem találtak ki újat, inkább csak ügyesen gyúrták össze az eddigiekből. Keanu Reeves-nek John Wick olyan, mint Bruce Willis-nek John McClane, Silvester Stalone-nak John Rambo. (Csupa John micsoda meglepetés.) Rengeteg koppintás van a karakterben, elég csak Piszkos Harry-re, vagy az itt felsorolt akcióhősökre gondolni, de ide hozhatnánk azt is, hogy a negatív hős (Tarantino örökségként) stílusosan öltönyben (fehér ing+fekete nyakkendőben) gyilkolászik Rómában és New Yorkban. 

Ebben a filmben ne keressen az ember logikát, mert olyan mese világot épít, amely teljesen beteg, de valamiféle saját szabályokon nyugszik és ezt el lehet fogadni. Ilyen pl.: a hotel ahol a bérgyilkosok nem gyilkolhatják meg egymást.

Összegzés:

Egyszer nézhető, de szórakoztató akciófilm. Keanu még mindig cool!

70%