Fény és vászon

2017. január 05. 17:33 - Kiko

Robin Hood a Nagy falon

Egy tehetséges kínai rendező egyszerű sémákból, Matt Damonnal megspékelve összehozott egy látvány mozit. Kezdő filmestől ez nagy teljesítmény lenne, de egy már bizonyított tehetségtől ez kevés. A Nagy fal egy Hollywoodi film keleti csomagolásban.

Yimou Zhang eddigi filmjeiben egy elképzelt Kína legendáit festette le. A hős és A repülő tőrök klánja is egyszerre akció- és művészfilm, ezért lehettek olyan népszerűek világszerte. Mindkét film szimbólumrendszerét a nyugati ember is érti, de emellett jó arányban vannak bennük akciójelenetek, és így a mondandó és a keleti harcművészet együtt varázsolja el a nézőt. Persze mint mindig itt is a jó arányokon van a hangsúly és a rendező legújabb filmje A Nagy fal itt csúszik el. Mondanivaló nincs, csak sok akció.

Persze az előzetesek nem ígérnek mást, csak szörnyeket és gyilkolást, mégis a rendezőt ismerve bíztam abban, hogy kapunk mellé valami pluszt is. Tévedtem, ez egy Hollywoodi film keleti csomagolásban. 

William (Matt Damon) és társa Tovar (Pedro Pascal) zsoldosok, akik egy csodafegyver (lőpor) miatt indulnak keletre. Fogságba esnek, pont amikor szörnyek támadnak Kínára. A történet egyszerű, mint a szög, logikát, és következetességet nem kell benne keresni. Fordulatra nem kell számítani, így hamar elillan az a 94 perces játékidő.

A színészekkel nincs semmi baj, csuklóból lehozzák ezeket a forgatókönyvből kitépett egysíkú figurákat. Matt Damon Robin Hood/Tell Vilmos/Legolas utódjaként íjazza le a zöld szörnyeket, de a karakternek nincs mélysége. Csak hosszú haja (aki ezt kitalálta nézzen rá a színészre tiszta vicc). Semmit nem tudunk meg róla azonkívül, hogy hány seregben szolgált, meg a sötét múltról is szó esik, de semmi több. Pedro Pascal-nak még ennyi se jut, igaz kap egy-két vicces beszólást. Tian Jing a női főszerepben ügyesen helyt áll, bár a manga frizurájától és a Power Ranger-es szereléstől (lásd a képen) a hideg kivert. Szerencsére a szerelmi szálat nem erőltették, ezért nagyon hálás vagyok a készítőknek.

Nem volt szó a film erényeiről, pedig van neki, igaz kevés. A látványra semmi panasz, ezen a téren is utolérte Kína Hollywood-ot. Az akció jelenetek jól koreografáltak, főleg az első összecsapás sikerült igazán jóra, de ennek az az ára, hogy a záró csata már semmi izgalmat nem hoz.

Összegzés

Ha valaki egy buta filmet keres, amit munka után, levezetésként megnézne azoknak tudom ajánlani, amúgy inkább felejtős. Yimou Zhang ennél sokkal jobb filmeket készített.

45%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2312101053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása