Fény és vászon

2018. május 08. 13:33 - Kiko

Kezd kifújni a The Walking Dead

Sajnos már uncsi. Még ha vannak is remek pillanatok a 8. évadban is.

George Romero minden zombie filmek atyja mondta a Walking Deadről, hogy ez nem más, mint buta szappanopera. A legutóbbi évadot látva sajnos igazat kell adjak neki. Nincs meg a frissessége, a váratlan húzásai, amelyek miatt az első három évadot imádták a rajongók. A 8. évad kivesézése SPOILERES lesz. 

Kezdjük a pozitívummal. Sajnos abból van kevesebb. 

Az évad fordulata egyértelműen Carl kiírása/kinyírása volt. Ez ügyes dramaturgiai húzás volt, mert ezzel Rick motivációit remekül meg lehetett alapozni, nem úgy mint Eugen-ét, vagy éppen Maggie-ét az évad végén. Carl búcsúja a sorozat jobb arcát idézte, váratlan halál, nem az epizódszereplőt nyírták ki, ráadásul a karakter a képregényben még él és virul. Szóval tökös lépés volt a készítők részéről. 

Végre a készítők elengedték az egy rész egy karakter/helyszín felosztást. Ez adott egy kis lendületet a sorozatnak, amely sosem árt. A 7. szezon első felét látva ez mindenképpen egy előrelépés, kár, hogy más területen ezt a fejlődést nem sikerült produkálni.

Jöjjön a fekete leves. 

A karakterek egyáltalán nem következetesek. (Korábban sem voltak azok, de most még inkább) Elég csak Eugen szerepét venni, aki úgy forog, mint a szélkakas, amivel nem lenne gond, ha a figura igazságát ismerné a néző, de a motivációk nem ismertek, csak a fordulatok, amelyek ezáltal lesznek teljesen hiteltelenek.

Negan egyik pillanatban kegyetlenül kinyír ártatlan embereket, majd Dwight-ot, Simon-t nem nyírja ki az első árulásukkor (utóbbit végül leveri, de a sokadik baklövése után), semmi következetesség. De a jók oldalán Maggie és Rick is hasonló érthetetlen döntéseket hoz. Persze értem, nincs annyi idő egy-egy évad között, hogy alaposan kicsiszoljanak minden karaktert. Nem is jut mindenkinek elég idő. 

A történetben pedig hatalmas lukak tátonganak. Ennek legjobb példája az évadzáró, az epizód elnagyoltságát nehéz szavak nélkül hagyni. A történet egyik pillanatban irgalmatlan sebességgel robog, a következő pillanatban befékez és lassú érként csordogál. Eugen fordulata meg tök suta. 

Mit hoz a jövő? A nézettség még mindig megvan, szóval még egy évadig tuti lesz zombi apokalipszis. Mondjuk nehéz komolyan venni a most belengetett Daryl, Maggie és Rick, Michone ellentétet. Oké, tök másképp képzelik el a jövőt Negannel/Negan nélkül, de ez így kevés, nem elég ok arra, hogy kinyírják egymást. Ez suta. Nincs felépítve. Annyi mindent éltek már meg együtt, rengeteg akciót megterveztek közösen, és pont a jövőről nem beszélnének ezek a figurák, ez elég hihetetlen. Hagyjuk már.

 

Az akció jelenetek ebben az évadban kritikán aluliak. Az első részben konkrétan nincs nagy totál, így a közeli képeken láttuk a szereplőket lövöldözni, de hogy kire lőttek, az nem derült ki. Ez már már az Európa expressz szintű magyar akciófilmeket idézte. Szomorúan könnyeztem ezeket a snitteket. Ezeket a snitteket is.

Összegzés:

Sajnos ez már inkább a Barátok köztre emlékeztet. Nyomokban izgalmat is tartalmaz.

40%

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3513899472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

victor vacendak 2018.05.09. 14:35:57

A következetlenség és a lyukak feltehetően annak köszönhetők (minden más sorozatban is), hogy az epizódokat számos író szerzi, akik vagy leszarják, hogy mit írtak korábban, vagy nem kapták meg a memót. Így aztán a karakterek sem "épülnek", hanem libikókáznak, hol ide, hol oda. Eugene-nál nem csak a váratlan pálfordulás (nem annyira meglepő, meg Sashát is ő segítette a békés zombivá válásban), hanem az, hogy a nézőnek el kell hinnie, hogy többszáz lövedéket (ami számos kaliberű), ő egyedül rakott össze. Mert ha a többiek rakják, akkor alighanem feltűnik valakinek, hogy nem úgy néznek ki, mint korábban (Gabriel hibája előtt). De eleve az nagyon csúnya volt az előző évadban, amikor Negan lepillant a földre, meglátja a rá Rosita által kilőtt golyó hüvelyét és ebből, vazze, ebből megállapítja, hogy ezt bizony házilag barkácsolták (azt meg hagyjuk is, hogy egy fa baseball ütő szart sem ér egy 9mm-es golyóval szemben, de legjobb esetben is jól pofán kellett volna csapnia magát Negannak). Aha. A használautó kereskedő.
És legutóbb Rick, aki a szavát adta, hogy nem öli meg a saviorokat, mégis megtette. Miért? Eddig ez nem volt rá jellemző. Mert az író így akarta... Fasza.

autosvilag.com 2018.05.09. 14:55:33

Sajnos már 3 évaddal ezelőtt be kellett volna fejezni. Ma már csak egy áttekerős sorozat.

Timil 2018.05.09. 15:13:37

Én is most hagytam abba, még az évad feléig elnézegettem, de az utóbbi 8 részt már hagytam a fenébe. Be kéne látniuk, hogy sajnos ebben a formában kifulladt a sorozat.

kommentes nikk 2018.05.09. 16:16:15

Én egészen elvoltam a nyolcadik évaddal, tudtam menetközben izgulni meg lelkesedni, bár a posztban is említett logikátlanságok eléggé szemet szúróak voltak (plusz a bántóan cgi-tigrisért járt volna egy csicskalángos). Na de basszus az évadzáró epizód az valami olyan szinten lett elbaszva, tényleg, mintha általános iskolás gyerekek írták volna, rémesen gagyi volt, a Rick és Negan cicaharca a fa tövében pedig már a Tom és Jerryt idézte.

kommentes nikk 2018.05.09. 16:17:41

@Timil: most kéne valami merészet húzni, például hogy egy évad közepi részben Ricken kívül mindenki meghal, ő el/megmenekül, és új emberekhez csapódik, két állammal odébb, teljes reboot.

SZPIITII 2018.05.09. 17:52:13

Pont ma reggel néztem ezt a videót és most ez a poszt.. :)
www.youtube.com/watch?v=x1Pqy2Tytgw

gyokkkettto 2018.05.09. 19:12:49

Egy masodpercig sem erdekelt ez a faszsag.

kommentes nikk 2018.05.10. 08:53:05

@gyokkkettto: ez mondjuk konkrétan nem igaz, mert akkor nem írtál volna ide.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása