Fény és vászon

2017. július 06. 08:56 - Kiko

Gyász után

A Leftovers az elmúlt évek legjobban megtervezett sorozata. Most méltó lezárást kapott.

Mi történne, ha a világ lakosságának egy része, egyik pillanatról a másikra eltűnne? Vagyis mi lesz velünk a gyász után?Ezt az egyszerű kérdést elemezte/mutatta be a Leftovers (A hátrahagyottak) három évadon keresztül.  Mindezt pedig zseniálisan tette. A feszültség, a történetvezetés, a színészi játék mind profi és magas színvonalú és az elmúlt évek egyik legjobb sorozatává tette.

Sokan a 2010-es évek Lost-jaként emlegették. Nem véletlen. A Leftovers és a Lost között ugyanis rengeteg a párhuzam és a közös vonás. Mindkét esetben az írók között ott volt/van Damon Lindelof. Mindkét szériában rengeteg a rejtély. Még a történet egyes elemei is hasonlítanak pl.: eltűnnek karakterek és nem tudni, mi lett velük.

A Leftovers azonban nem esett a nagy előd hibájába, sőt elegánsan kikerülte azokat. A kétezres évek egyik legnagyobb rajongótábort felhalmozó szériájában rengeteg rejtély, misztikum, kérdés került elő, amelyekre nem volt előre megtervezett válasz a készítők részéről, csak ahogy haladt előre a történet, úgy próbáltak az írók egyre több megoldást adni a nézőknek, de ezeknek a nagy része erőltetett vagy gagyi lett (lásd a befejező rész). Damon Lindelof (hála az égnek) előre kitalált mindent. 

Az utolsó szezon története ott kezdődik, hogy Kevin Garvey (a zseniális Justin Theroux) az eltávozás évfordulójához közeledve, még mindig mint sheriff őrzi a rendet Miracle-ben, látszólag minden rendben közte és Nora (Carrie Coon) közt. Közben Matt (az elképesztő Christopher Eccleston) könyvet/Bibliát ír a Kevin körüli csodákról. Ja, és hatalmas özönvízszerű esőt jósolnak az évfordulóra. Apró SPOILEREK következnek, így hanem láttad, akkor csak eddig olvasd!

Látva a harmadik évadot lesz világos: ezt így tervezték meg a széria indulásakor. Vannak apró utalások erre, például az a jelenet (a pszichológusnál), amely konkrétan az első évad kezdő képsorára utal vissza (amikor a síró gyerek tűnik el a gyerekülésből). Tehát minden fontos kérdésre választ kapunk, vagy legalább pár utalást, a többit pedig a nézőre bízzák. 

Ez az évad is méltó az egész sorozathoz, ezt is több ok miatt lehet kedvelni: a vizualitás (az operatőri munka és a vágás is zseniális), vagy a hangulat (ebben nagy szerepet kap a zene, amely egyszerre hétköznapi, sejtelmes és ijesztő), illetve a rejtély miatt.

A széria igen sok rétű. Első ránézésre ez csak egy misztikus sorozat. De lehet ezt még tovább boncolgatni. Realistán mutatja be, hogyan dolgozna fel a társadalom és az egyén egy közös traumát, tragédiát. Biztos lenne, aki visszaélne mások bizalmával, lennének, akik fura vallási szektáknál keresnék a választ, mások az önpusztítás útját választanák, mások csodavárók lennének.

Tulajdonképpen ez a három évad egy messiás, megváltás története, tele szimbólumokkal. A víz (amely megöli a főhőst, és amiben újjá is születik, és ami mindent elmoshat az utolsó évadban), a tűz (amely az első évad végén mindent lezár és ami a továbbiak is többször előkerül) mind olyan vallásos szimbólumok, amelyek máris kiemelik a mai tucat-sorozatok tömegéből ezt a szériát. Ilyen jelrendszer nem igazán jellemző a mai szériákra.

És a hab a tortán. Nora és Kevin beszélgetése az évad végén tökéletes lezárás. Olyan, mint egy színházi jelenet. Csak ülnek és beszélnek, majd a végén leszáll egy fehér galamb (sereg), mint az özönvíz után. De elég a szimbólumokból, abban a párbeszédben kapunk a legtöbb kérdésre választ, és ezek a megoldások nem lógnak ki a sorozat teremtette világból, annak keretein belül maradnak, tökéletesen illeszkedve a történet szövetébe. Ha úgy tetszik egyszerű, de nagyszerű válaszok, és igazából ez is arra mutat: ezeket nagy körvonalakban már megírták a széria kezdetekor. Így kell befejezni egy remek sorozatot.

Összegzés:

Profin összerakott, nagyon komoly szimbólum rendszert felfestő széria. Hiányozni fog, de a csúcson hagyták abba.

90%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr8412587761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása