A harmadik évadban a HBO sikersorozata bravúrosan zárja le a Miklósi család történetét. Akad pár hiba, de így is elég profi munkával van dolgunk, ahogy azt már megszokhattuk.

Nem túlzás, ha azt írom az Aranyélet a legjobb magyar sorozat. A recept egyszerű: szuper színészek, jó történet, remek látvány. A széria tűpontos lenyomata annak, ami 2018-ban körülvesz minket Magyarországon. A második évadról két éve azt írtam: az Aranyélet egyik nagy erénye, hogy reflektál arra világra/országra amiben élünk. Ez a harmadik szezonra még inkább igaz. Politikai mutyik, oligarcha "szomorú hétköznapjai" kerülnek középpontba.

A Miklósi család kiköltözött a Dunakanyarba, ahol egy Szentvázsony nevű községben Janka polgármester-jelöltként indul a választásokon, miközben Attila Gál Ferivel együtt hatalmas wellness szálloda beruházást tervez a településen. Míra le akar számolni a korrupt családdal, miközben Márk Biankával saját szakállra dolgozik, és önálló életet tervez.

Röviden ez az évad: kemény. Nem annyira tökéletes, mint a második, de szorosan ott van a nyomában, sőt pillanataiban meg is ugorja azt a szintet. Igaz van benne bőven hiba is. Kezdjük a pozitívumokkal.

Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter és Olasz Renátó játékára eddig sem volt panasz, és az első két év után ismét magas színvonalú játékot hoznak. Döbrösi Laura (akit az Örök télben már dicsértem idén) végre olyan történetet kapott, ahol meg tudja mutatni, ő is remek színész. Hiányozni fognak a karaktereik. 

Mellettük a korábbi mellékszereplőket is szépen felépítették, így Mátyási Pista, Bianka, Jakab Erika, Zebegényi mind olyan történet szálat kap, amitől rögtön nem csak egy sztereotípia lesz, hanem élő ember a vásznon.

A sorozatot meghatározó Endre bá, pont annyit és úgy szerepel, ahogy az méltó. Remek megoldás a készítőktől. Anger Zsolt pedig egy zseni.

Az atmoszféra megteremtésében talán most a legerősebb a széria. Egyrészt az operatőri megoldások zseniálisak. A 7. részt egy helyszínen, csak természetes fény mellett rögzítette Marosi Gábor. Ugyanebben az epizódban nincs zenei aláfestés, csak zörejekkel operáltak, ez pedig nagyon komoly hangulatot ad, az amúgy elég kemény történésekhez. Nagyon kellett az a két rész, ami télen játszódott, már-már norvég krimiket megszégyenítő hangulatot idézett.

Kevesebb az akció, mint az előző évadban, de itt is jut a nézőnek több emlékezetes pillanat. Az utolsó rész lövöldözős jelenete (remélem ez még nem spoiler) simán beférne egy amerikai akciófilmbe, akárcsak a második évad nagy mészárlása. Dyga Zsombor és Mátyássy Áron nagyon jó ritmusú részeket rakott össze, egy pillanatra nem ül le a széria.

Vannak logikai bakik a történetben, amelyek inkább a fordulatért magáért, sem mint a karakter fejlődése miatt került bele. Több felesleges szál van, így például néhány régi karaktert felesleges volt visszahozni, mert csak a többi karakternek okozott felesleges köröket, előre nem vitte a sztorit, nem árnyalta a szerepet sem.

Az idő kezelése nagyvonalú, több esetben is a kibékülés és a konfliktus rendkívül közel van egymáshoz, és így kicsit hitelteleníti a problémákat és jeleneteket. A színészek ezen rengeteget javítottak, de mégis furcsa, ha egyik pillanatban valaki verekszik a másikkal, majd a következő pillanatban ölelgeti a másikat. 

A vége számomra megnyugtató lezárás, de elfogadom, ha ez másoknál vitákat, és ellenérzéseket szül. Egy biztos, méltó lezárást kapott, hiszen amerikai sorozatoknál is előfordul, hogy keményen elszúrják a befejezést.

Az Aranyélet minta lehet más magyar szériák számára is, amely komoly kérdéseket könnyedén, közérthetően akar feldolgozni pl.: Terápia (kár, hogy annak is vége). A kereskedelmi csatornáknál is tervbe van véve hasonló komoly drámai fikciós sorozat, mi nézők pedig csak jól járunk, ha ilyen minőségű magyar sorozatokat kapunk majd.

Összegzés:

Méltó lezárása egy kultikus sorozatnak. Még sokáig nem lesz hasonló a magyar piacon.

90 %