Fény és vászon

2018. július 13. 12:50 - Kiko

Tökéletlen folytatás

A szolgálólány meséje a 2. évadban néhol izgalmas, máskor kiszámítható. Ennek ellenére, még mindig egy nagyon aktuális témákkal foglalkozó sorozat. Enyhén SPOILERES kritika.

A tavalyi év egyik legnagyobb TV-s dobása volt A szolgálólány meséje. Jól mutatja a sikert, hogy már az első évad közben berendelte a Hulu a Margaret Atwood regényéből készült sorozat következő részeit. A második szezon közben pedig már a harmadikat tervezték.

Gileád-ba visszatérve ugyanott találjuk a karaktereket, ahol az utolsó rész végén elengedtük őket. June terhes és Nick gyermekét várja, miközben mindenki azt hiszi, hogy Waterford babáját hordja a szíve alatt. Serena tisztában van az igazsággal, és már ő sem annyira biztos Gileád alapértékeiben.

Ebben a sorozatban talán az a legizgalmasabb, ahogy a valóság kifordítva, vagy éppen tűpontosan visszaköszön a jelenetekben. Rengeteg érdekes téma: nők gyermekvállalása, egynemű párok házassága, vallási és társadalmi szabályok betartása, társadalmi egyenlőség stb. Mindegyik aktuális téma, amit legjobban talán egy utópiában, mint egy fordított tükörként lehet elmesélni. A diktatúra tipikus jeleit különböző szinteken mutatják be, így a társadalmi, személyes szinten is érezhető az elnyomás, remek jelenetekben. Nagyon erős atmoszférája van ennek a szériának. Gileád-ot sikerül jobban bemutatni és ez nagy erénye ennek az évnek. Az operatőri munka 10/10.

A történet íve sajnos nem tökéletes. Az első pár rész a menekülés, ami után visszakerül minden, és mindenki a start pozícióhoz, ez pedig egy felesleges tisztelet kör. Utána viszont részről részre sikerül fokozni a feszültséget, ami nagyon izgalmassá teszi a sorozatot.

Vannak nagyon erős részek: ilyen Nicole születése, vagy amikor a beteg gyereket csak a szolgálólány tudja megmenteni. Katartikus részek ezek. Önálló filmként megállják a helyüket, csak az összekötés gyenge, illetve a vége.

Kicsit az a bajom a befejezéssel, mint a Bosszúállók 3 esetében. Ez olyan szituáció alakul ki, ahonnan nehezen hozható vissza a sztori arculatvesztés nélkül. Nick fegyvert fog Waterford-ra, Serena tisztában van azzal, hogy June kiszöktetni Gileádból Nicole-t, a Professzor házában megölték Lydiát. Innen nem kis forgatókönyvírói bravúr, ha jól sikerült visszavezetni a történetet egy normális mederbe.

De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy egy főszereplő halála kódolva volt a történetben. A lezáráskor valakinek el kellett volna buknia, mert bukás nélkül nincsen igazi tétje az eseményeknek. A Waterford házban kialakult négyes (June, Nick, Serena, Waterford) között a legtöbb konfliktus már rég nem reális. Egymás mellett élnek egymást szívből gyűlölő emberek, és csak pofonok csattannak el, miközben kiskanállal gyilkolnák meg egymást. Egy főhősnek meg kellett volna halnia, így suta a lezárás, és erre millió alkalom lett volna egy karakter kiírására. 

Kár, hogy 13 rész végén, elmarad a várt robbanás. Ehhez képest a sorozat az önismétlésbe fordult. June megint megszökik (harmadszor a két évad során). Ennél több kreativitás kell a forgatókönyvíróktól.

Változás az előző évhez képest, hogy June-nak nagyobb mozgástérhez jut ebben a szezonban. Sokkal szabadabban mozog, beszél, mint korábban. Nyíltan felvállalja a konfliktusokat. Ez pedig nagy lehetőség Elisabeth Moss-nak, aki él is a lehetőséggel és még hitelesebben játssza a lázadó szolgálólányt. A szülést bemutató rész egy személyes kamara dráma. 

A karakterek terén erős ez a sorozat. Serena és June kettőse elképesztően jól megírt szál. Yvonne Strahovski nagyon jó a gondolkodó értelmiségi nő szerepében, aki mégis a diktatúra mellett teszi le voksát, még akkor is, ha a kezdetekben "ő nem ilyen világra gondolt". Mellettük Eden karaktere érdemel említést, mert a köré írt sztori brutális. A vak hit, ami mindig a jóra törekszik, és ami ebben az utópiában bukásra van ítélve. Ilyen karaktereket és történeteket várunk a harmadik évadtól, nem pedig önismétlést.

Összegzés:

Modern köntösbe írt tanmese. Sajnos tökösebb történetvezetésre lenne szükség.

70%

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6314110841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FMR 2018.07.15. 12:13:04

A Szolgálólány (amely szó egybeírandó) meséje 2. évadja tényleg eléggé zűrös. Ugyan kiváló volt a felütés a 2. évad 1. részében, ígéretes volt a folytatás is, de a későbbi epizódok már vontatottak voltak, érdemi cselekmény nélkül. Még ez sem lett volna igazán bajos, ha June belső lelki vívódásaira, szenvedésére került volna a fókusz, a társadalmi történések helyett, hitelesen. Csakhogy ez sem sikerült: June története tele van ellentmondással, ahogyan Gileád pszichopata despotáinak és spiritus rectorainak a reakciói, viselkedése, mondatai, gesztusai is hamisak, kimódoltak. Egyszerűen nem életszerű az, ahogyan szegény June egyes szituációkban viselkedik. Nem szenvedett még eleget ahhoz, hogy a puskacső végén lévő két elmebeteget, a földi pokol két helytartóját elintézze? Miben reménykedett? Miért lágyult el Serena kifakadásától ("nincs semmim") épp az a June, aki mindenre elszánt és állhatatos? És miért nem szökött meg a végén, maga mögött hagyva mindent és mindenkit? Tényleg azt hiszi, hogy hozzáférhet majd a lányához, Hannához, és boldogan élnek majd, míg meg nem halnak? És hogy lehetséges az, hogy a történet végén épp Gileád egyik főideológusa menti meg őket? Az egész életszerűtlen, abszurd, hiteltelen, vagyis súlytalan immár. Így lesz hétköznap esti biztonságos borzongást ígérő mainstream szappanopera egy tőről metszett valódi és mélyen megrázó, filozófiai-antropológiai-pszichológiai tanulságokban bővelkedő - tehát csak a kulturálisan-szellemileg kifinomult kisebbség érdeklődésére számot tartó - drámából.
Nagy kár.
Fény és vászon