Fény és vászon

2018. július 11. 16:00 - Kiko

Az év legrosszabb filmje

A Szupercella 2. részében Sylvester Stallone még mélyebbre süllyed.

Sly még 5 éve forgatta Arnold Schwarzenegger-rel együtt az első részt, ami egyszer nézhetős mozi, amit másnapra elfelejtesz. Egy nagyon szuper titkos börtönből kellett a főhősöknek megszökni, ami persze lehetetlen, de neki sikerült. Kerek egész történet volt, nem kellett volna folytatni, nagyon nem.

Ugyanis a második rész szörnyű. Nem is lehet összefoglalni miről szól. Elrabolják Sly barátait, majd őt is, hogy egy szuper börtönből szökjenek meg, úgy, hogy nem derül ki, hogyan is szöktek meg, majd kiderül, hogy valakit el kell kapni a következő részben. Jaj. A film hatalmas fordulata olyan kiszámítható, mint egy másodikos matek példa. Akkor vettem észre, hogy mekkora a baj, amikor 15 perc után az ember úgy érezte, mintha ő ülne már órák/hónapok óta abban a bizonyos cellában. 

Ami süt az egészről, az az igénytelenség. Egy apró példa, ami remekül lefesti mi is a gond: a neonácik összegányolt sminkje. Úgy néz ki az összes, mint Voldemort a Harry Potterből, ezzel a kemény csávókat konkrétan bohózat szintjére viszik, már ami a külsőt illeti. Pedig ez nem pénz kérdés, ez hozzáállás kérdése. Jól csinálom meg, a maszkot, sminket, vagy sem. Kár, hogy itt a készítők a második verziót választották.

Jöjjön pár idézet a filmből, ami tökéletesen lefesti, miről is szól ez a mozi:

"Határtalan, teljes, végleges bosszút akartam"

"Nagyon rég vártam már ezt a tekintetet."

"Nem leszünk kiszámíthatóak"

Tök életlen kép, rángatózó kamera, kurta szar smink, gagyi CGI. Rendezésről, színészi játékról teljesen felesleges beszélni. Mindenkinek, aki ebben a filmben részt vett súlyos büntetésként, élete végéig vetíteném végtelenítve ezt a 90 percet. 

Összegzés:

Nem véletlenül csak DVD-n jelent meg ez a film Amerikában. Még ez a 3 bekezdés is sok, amit erre a filmre szántam.

10%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr8914104543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fény és vászon