Fény és vászon

2017. november 13. 10:25 - Kiko

Vissza a 80-as évekbe!

A Stranger Things 2. évadában a készítői emelték a tétet és nem vallottak kudarcot. Sőt! Megmutatták, miért ez jelenleg az egyik legjobb széria.


A második évad pont egy évvel az előző után játszódik. Elvileg minden visszatért a normális kerékvágásba, de hamar kiderül, hogy nagyobb fenyegetés vár Mike-ra és csapatára, mint korábban. Will-t (aki az előző évadban eltűnt Tótágastban) kísérti a múlt, miközben feltűnik az iskolában egy új lány (Max), aki iránt Lucas és Dustin heves érdeklődést mutat, Mike pedig egész idő alatt gyászolja jó barátját Eleven-t, miközben a kisváros tök ültetvényét valami furcsa kór teljesen elpusztította.

A második évad ismét elképesztő alakításokat hoz. Will, aki inkább mellékszereplő volt az első évadban, itt a központi karakterré lép elő és brutális mit alakít Noah Schnapp egyes jeleneteiben. Nem lennék meglepve, ha idén több díjat is bezsebelne. Eleven múltjáról még többet megtudunk, az őt alakító Millie Bobby Brown pedig még mindig. Mike is - igaz most nem kap sok játékidőt - remek, de fel lehetne sorolni az összes gyerek színészt. Winona Ryder az aggódó anyaként elég hiteles. Egy szó mint száz, a színészi játék nagyon magas színvonalú.

A második évad másik nagy erénye, hogy nem koppintja az elsőt. Persze egyes elemeket átemel, de nem COPY+PASTE. Ez minden értelemben folytatás, egy újabb történetet mesél el ezekről a srácokról, miközben az új karakterek is jól illeszkednek a történetbe, jól belesimulnak a környezetbe. Érdeklődve várom a 3. évadot. Remélem merészebbek lesznek a készítők, akár el is hagyják az eddigi helyszíneket (már most is volt erre kísérlet, amikor jobban megismertük Eleven múltját).

Hónapokig lehetne erről a sorozatról beszélni. Mert sokféle választ lehet adni arra a kérdésre, hogy miért jó a Stranger Things? Mert jól megfogja a 80-as évek feelingjét! Mert szuperek a karakterek! Mert izgalmas a történet! Mert rengeteg a filmes utalás benne! Mert olyan értékeket emel ki, amelyek örök érvényűek!

De kezdjük kicsit távolabbról: a Netflix szerintem komoly kockázatot vállalt, amikor a Duffer testvéreknek a történetét felkarolta és zöld utat adott a sorozat elkészítéséhez. A streaming szolgáltató első igazán nagy dobása a House of Cards (amely 6. évadának forgatása körül most áll a bál) nem eredeti ötlet, inkább remake egy angol minisorozat után. Ott nem kockáztattak sokat, hiszen egy bevett formátumot adtak a nézőknek, ismert arcokkal Kevin Spacey, David Fincher stb. Viszont a ST teljesen saját készítésű széria, ráadásul egy nagyon érdekes kombó. Mert van benne retró hangulat, gyerek színészek, misztikum, akció, rengeteg filmes utalás. Egy ilyen művészeti vegyes felvágottban kódolva van a bukás. De a Duffer tesók erre tettek magasról, és egy közel sem kommersz szériát kapunk, ami minden elemében kidolgozott, patika mérlegen kimért vizuális bomba, ami szemet/szívet gyönyörködtet.

Az első évad, közönség és kritikai siker. Ez leginkább abban látszik, hogy Mike és csapata, valamint Eleven tavaly óta az egyetemes (már ha létezik ilyen) popkultúra szerves részét képezik; pólók, bögrék, műanyag figurák millióit adták el ezeknek a karaktereknek az arcával szerte a világon. Ez is érthető, hiszen melyik néző nem pattanna biciklire, hogy együtt tekerjen a kicsit lúzer csapat tagjaival. Olyan hősök, akiket nagyon hamar megkedvel a néző, mert akár lehetne a szomszéd srác is. A második szezonban is megmaradnak ugyanilyen emberközeli figuráknak.

A készítők nagy húzása, hogy a 80-as évekbe tették vissza ezt a történetet. A zene, a ruhák, a tipográfia, az autók mind elképesztő jó atmoszférát teremtenek. De nem csak a nosztalgia vonat miatt izgalmas ez az időutazás, hanem arra is jó, hogy bemutassa: a korabeli technika és emiatt az emberi kapcsolatok is még teljesen más tipúsúak voltak 30 éve, mint mondjuk ma. Akkor még csak utópia volt az internetes mobiltelefon, a Facebook, a Skype, a Twitter, a Youtube, a Tinder és emiatt az emberi kapcsolattartás is teljesen másképpen működött. Így pedig a viszonyaink is másmilyenek voltak. Egy jó példa, amikor Maxet keresi a bátyja Billy, aki (2017-ben végig hívná a mobiljáról a barátait, vagy egy Messenger üzenetet dobna a húga ismerőseinek) kocsiba ül és végigmegy minden ismerős házán. Közelebb vannak egymáshoz fizikailag a karakterek és ez nagyon sokat ad a sorozatnak.

Ebben a környezetben a készítők a lehető legnagyobb természetességgel (nem mesterkélten, valami mesterséges mázzal a hátán) tudnak mesélni barátságról, árulásról, csapatról (közösségről). Persze mese az egész, de mégsem túl idealizált, hanem igenis reális, hihető, hogy a nem létező kisváros lakói, tényleg így reagálnának egy idegen lény támadására, egy gyerek eltűnésére stb.

Ez a sorozat egyben tisztelgés a 80-as évek legendás alkotói előtt, Steven Spielberg, John Carpenter, Stephen King, és George Lucas munkái mind visszaköszönnek, akár a beállításokkal, vagy konkrét jelenetekkel. Szóval aki szerette az E.T., A rövidzárlat, A szellemirtók, a Terminátor című filmeket, annak sok ismerős elem lesz ebben a sorozatban.

Összegzés:

Látványos, szórakoztató mégis mély sorozat, aminek legnagyobb hibája az, hogy még nincs kész a 3. évad.

95%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6213144718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fény és vászon