Fény és vászon

2017. szeptember 14. 10:55 - Kiko

5 film, ami csalódást okozott a nyáron

Véget ért a nyári mozi szezon. Voltak filmek, amiket nagyon vártunk, aztán mégis csalódnunk kellett. Most ezeket vesszük számba.

fotojet.jpg

1. A múmia

Tom Cruise egy szörnyen gagyi forgatókönyvet próbált szuper mozinak eladni. Voltak jó akciók, de az egész nagyon-nagyon túlcsavartan ostoba sztori volt. Valószínű, hogy az Universal újra átgondolja a Dark Universe sorozatot.

2. Transformers: Az utolsó lovag

Michael Bay már többször megígérte: nem rendez több Transformers-t. Most már beválthatná ezt az ígéretét, de sajnos nem úgy tűnik, mintha ez a franchise befulladna. Pedig az ostobaság magas iskolája az, amit ebben a filmben összehoztak a készítők. A sztori káosz. A színészek közepesek. A látvány rendben, de ez nem menti meg az összefüggéstelen filmet.

3. Arthur király: A kard legendája

Guy Ritchie Sherlock Holmes után újabb irodalmi alakot formált át a saját képére. Ez a kísérlet nem lett annyira sikeres, mint a mufurc detektív esetében. Az angol rendező fenegyerek sajátos történetmesélése és a gyors vágásokkal tarkított jelenetek teljesen szórakoztatóak és guyritchiesek, de az igazán emlékezetes beszólások, szövegek és az igazán laza karakterek ezúttal elmaradnak.

4. Valérian és az ezer bolygó városa

Luc Besson túl sokat markolt, de keveset fogott. A multikulturalizmust, a sci-fi-t, a romantikus-akció-vígjátékot, és a képregényadaptációt próbálta egy filmbe összetákolni. Nem sikerült neki. És nem csak műfaji problémái voltak ennek a filmnek. A logikátlan történet sem segített az összképen.

5. A setét torony

Stephen King A setét torony című könyvéből egy túl homályos fantasy lett, amit a két remek főszereplő sem ment meg a középszerűségtől. A forgatókönyv hiányosságait, nem pótolta/fedte el a szuper látvány. Sajnos egy jó alapanyagot puskáztak el, vagyis remake-ért kiált a könyvsorozat.

Nektek mi volt csalódás a nyári mozis szezonban?

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7512827842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.14. 13:07:21

Ezekből szerintem egyik se csalódás, mert a többségénél már a címből és a stáblistából látszik, hogy gagyi, a maradék 1-2 esetben pedig az előzetes gyorsan meggyőz, hogy nem akarod végignézni...

Macskond 2017.09.14. 14:53:52

A Valeriant néztem.
Lehetett volna akár jó is, de tényleg nem lett az.
A storiline elnagyolt.
Az írták az előzetes riportban hogy Besson valami nagyon eredetit akart összehozni, aztán a filmben egymást érték a korábbi filmekből szinte egy az egyben ollózott jelenetek. volt ott szárnyas fejvadász, SW kantin, még Roger nyúl a pácban is..., a saját filmjét az 5. elemet már nem is sorolnám a lenyúlás kategóriába, hisz a sajátja. De onnan is bőven merített.
Illetve hát olyan fizikai dolgoktól is elrugaszkodtak, hogy egy akcióhősre nem ártana pár kiló izmot rakni, egy vasággyal együtt 50kg-s csajszi nem fog lerendezni egy 120 kilós böhöncöt. Mert a fizika már csak ilyen.

Bolshevik 2017.09.14. 14:54:01

Nemtom mi a gond én mind az 5 ön jól szórakoztam!

Bert Maverick 2017.09.14. 14:55:12

Igen, azon én is meglepődtem, hogy az éppen soros Transformers film bárkinek is csalódás lehet. Olyan már az a sorozat, mint a Fast & Furious: kiszámítható popcornmozi. Akinek az eddigiek bejöttek, annak a következő is be fog, a többiek meg tudják, hoyg nem érdemes a közelébe menniük.

esmivanhabrucespringsteenkeszitettefel 2017.09.14. 14:58:17

A Valerian nekem pozitiv csalodas volt. Fantasztikusnak talaltam. Persze nem tokeletes, de rosszabbra szamitottam.
A tobbit nem lattam, nem erdekel.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.09.14. 14:59:30

Az, hogy csalódsz-e egy filmtől az az elvárásaidtól is függ. Én például úgy ültem be az ezer bolygóra, hogy előzőleg olvastam a lehúzását. Így viszont kifejezetten tetszett.
De jártam már fordítva is, nem is egyszer.
Nyilván a stúdió dolga helyesen eladni a filmet, mert hát a tesztvetítésekből ezért jól saccolható az eredmény.
Én viszont igazából akkor szoktam tudni jól felmérni egy film értékét, mikor másodszor látom.

arncht 2017.09.14. 15:11:59

a valeriannel en rosszabbra szamitottam, amig az a riannas resz nem jott, szvsz egesz jo volt, utana esett szet.

BobAlice 2017.09.14. 15:16:59

A Valerian-t úgy néztem meg, hogy nem számítottam sokra azután, hogy mindenki fikázta. A végén úgy jöttem ki a moziból, hogy tetszett.
A kritikák túlzásba vitték a fikázást. Jogosnak találom, ha valaki az alapműhöz képest csalódik, de kétlem, hogy a legtöbb önjelölt kritikaíró egyáltalán ismerte. Ennek a blognak a kritikája is csupa konkrétumokat mellőző fikázás, amibe egy indokolatlan Sorosozás is belefért, mert ezek szerint abból sem kapunk eleget.

gregaba 2017.09.14. 15:57:32

A Dark Toweren kívül eleve felesleges film volt mindegyik, pl. semmi szükség nem volt egy Mummy remake-re, vagy a sokadik Transformers-re.
A Dark Tower viszont hiánypótló film, hisz Stephen King főművéről van szó. Csak épp nem sikerült jól.

Bolshevik 2017.09.14. 16:16:54

@gregaba: ugyanaz csinálta aki ezt a bohócos filmet? de durva

DogTheDog 2017.09.14. 16:45:10

A Valerian szerintem is rendben volt. A mumia is jobb volt mint a Brendan Fraseres valtozatok.

proletair · http://lemil.blog.hu 2017.09.14. 17:31:23

Nekem a Nyomd Bébi, nyomd volt nagy csalódás. Az első 10 perc üt, aztán kész. Nagyon túl van értékelve az a film.

dare 2017.09.14. 18:08:44

Majmok bolygója: Háború
Szó szerint csak elrontani lehetett.
Sikeresen végre is hajtották a küldetést.
Legnagyobb csalódásom ez volt.

Mountain Dew 2017.09.14. 19:33:04

Pontosan ezekben csalódtam én is!

nem várt fordulat 2017.09.14. 20:37:10

@proletair: Ne is mondd. Most néztem meg.

SPOILER

Van egy rész valóban az első 10 perc után, ahol kicsit leül a film, de aztán újra erőre kap.

Ott romlik el az egész, amikor kinyírják a zsarukat. Innen már csak zuhan lefelé az egész.

A csajnak ellövik a kezét, de nem vérzik, nem tudiuk miért is kellett bemenni az étterembe, no meg nyilván egy este az akció előtt a benzinkútról lopok egy halom rágót, miközben tele vagyok zsével.

Aztán rájöttem, hogy ez a Haver szerintem valami terminátor filmből jött át, mert amit az a pali kibír, egy T1000-snek is a becsületére várna.

A vége meg, hát nincs mit mondani.

Közepes kezdés után hihetetlen mélységek és nem jó értelemben.
Fény és vászon