Fény és vászon

2017. július 18. 14:25 - Kiko

Darwin-nak igaza volt

A majmok bolygója: Háború az emberi faj utolsó napjairól mesél. Jó sci-fi lett.

Darwin elmélete szerint nem a szebb, az okosabb, az erősebb, hanem a legrátermettebb marad talpon az életben. Ezzel tisztában voltak A majmok bolygója: Háború készítői is. Erre az elméletre fűzték fel a filmet. Jól is tették, mert egy hagyományos értelembe vett sci-fit hoztak össze, a tudomány és a fantasztikus remek elegyét.

Kezdjük a legelején. A 2011-es remake hírének nagyon örültem, mert szeretem a legelső filmet, plusz a könyvet is. Ennek ellenére nem lettem hatalmas rajongója az "új" trilógiának, pedig elismerem, nagyon jól összerendezték, remekül összepakolták mindhárom filmet. Volt benne egy igen látványos jellemfejlődés, Cézár előbb házimajom, majd vezető, végül megváltó lesz. Volt benne sok izgalmas kérdésfelvetés (pl.: Hol a határ ember és állat között? Az egyén saját érdekeit a közösség elé teheti? stb.) 

Hogy miért nem szippantott be ez a három film, nem tudom megmondani. De mindenképpen el kell ismernem az utolsó rész érdemeit, mert van neki, nem is kevés. Vegyük is sorban.

A casting. Andy Serkis fejét nem sokan ismerik meg, de ő játszotta Gollam, King-Kong és Cézár szerepét is, igaz a CGI kreálta figura mögött. Talán ő lesz az első olyan színész, aki úgy kap Oscar-díjat, hogy mimikáját a technika felturbózza, de itt is fontos kiemelni: a technika mögött, egy nagyon komoly színészi teljesítmény van. És ez átjön a vásznon. Mert hiába nagyon szép képeket lehet ma már gépekkel gyártani, egy emberi gesztust tökéletesen még nem alkottak meg számítógéppel, maximum csak másoltak, ahogy ebben a filmben is. Andy Serkis élettel tölti meg Cézárt, és a CGI ezt csak kiegészíti, nem pedig teremti.

Woody Harrelson jó a főgenya szerepében. A háttere izgalmas problémákat dob fel. Nekem kicsit kevés volt a játékideje, szívesen néztem volna még az őrült tekintetét. Ezzel a karakterrel egy izgalmas problémára világít rá Matt Revese rendező: az, ha valaki ma többségben van, nem jelenti azt, hogy holnap nem a kisebbséghez fog tartozni, akár önhibáján kívül is.

 

Remek díszletek. A kietlen Földet nagyon ötletesen építették fel a díszletesek. Ez pedig nagyon jó atmoszférát teremt. Egy apróság zavaró csak, a felesleges reklám, hiszen mi másért lovagoltatná el a drága producer a szereplőket egy rohadó Coca-Cola-s kamion előtt. A jelenetnek egyetlen funkciója van: a reklám felület. Kár, hogy az amerikai piacon is ilyen látványos megoldásokhoz kell folyamodniuk, nem elégednek meg egy apró pici reklámmal.

A végére maradt a mozi gyengéje. A történet. Cézár egy erdőben megbújva próbál túlélni a majmokkal. Nem támad az emberre, csak védekezik. De egy fájdalmas csapás után a háború elkerülhetetlennek tűnik. A sztori a leggyengébb az egész produkcióban. Nincs benne túl sok csavar, szépen menetel,  - mint a majom sereg - a kiszámítható vég felé. Mark Bomback forgatókönyve semmi extrát nem ad. Befejezi ezt a trilógiát, de nem zár le minden kérdést. Persze nyitva kell hagyni pár kiskaput, hogy a folytatásnak is meglegyen ágyazva (milyen szép képzavar, de talán érthető). Többet vártam e téren a filmtől.

Jó kis tudományos-fantasztikus kérdéseket boncolgat a mozi, de koránt sem tökéletes. A sztorin még dolgozhattak volna, de a trilógia utolsó puzzle darabja is a helyére került.

Összegzés:

Szórakoztató sci-fi. Jó kérdéseket dob be, van amire válaszol, van amit nyitva hagy.

70%

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6312662731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kkn 2017.07.19. 21:40:49

Nekem az alapkoncepció hihetetlen. Pedig szeretem a sci-fiket. De ezt az elejétől fogva, mármint az újat hülyeségnek érzem. Mert a klasszikust el tudtam képzelni, hogy az emberiséget valami nagyrészt kipusztította, és a majmok továbbfejlődtek. Eleve kellett egy szünet közöttük, hogy feledésbe merüljön, az emberek értelmes lények.
Most a klaszikus ezen logikája sutba vaan dobva. Legyen. De a majom nem nyúl, vagy egyéb rágcsáló, ami őrült módra szaporodik. Sitatisztikailag nem tudom elhinni a filmet. USA lélekszáma 300 milla fellett. Egyszerűen nincsen ott annyi majom állatkertekben, intézetekben, ami lenyomna ennyi embert, lokálisan lehet egy ilyen lázadás, de otthon hol nyomnák le az egész országban a sereget,légieröt,tengerészetet,nemzeti gárdát és rendeteg fegyveres embert. Milyen ütemben kellene szaporodniuk, hogy ekkora létszámot elérjenek. Ez egy oltári nagy baaromság, amit nem tudok befogadni.
Eddig a Turbo tudott kiakasztani az alaptörténetével, de az gyerekeknek van. Ez meg azért felnőtteknek is.
Fény és vászon