Fény és vászon

2017. május 24. 08:39 - Kiko

Aki megújította Bond karakterét

Roger Moore-ral a filmtörténet egyik legstílusosabb ikonja távozott az életből. Rá emlékezve próbáljuk felfedni, mi lehetett a legsármosabb Bond titka?

Ő volt az utolsó igazi angol úr - a gondolataimat Roger Moore-ról a Telegraph újságírója fogalmazta meg tökéletesen. A filmvásznon, és amennyit láttuk az életben is, egy igazi gentleman volt. Cambridge-ben kezdte el színészi pályáját, majd 1952-től Hollywoodban is filmezett. 

Neve összeforrt James Bond-éval. Aki látta őfelsége legkedvesebb ügynökének filmjeit, tudja, mindegyik színész kicsit saját képére formálta a karaktert. A Sean Connery-féle nyersséget követte George Lazemby-vel egy apró melléfogás, majd jött talán a leghumorosabb és legsármosabb James Bond. Roger Moore ugyanis felnőtt a szerephez, amire nem biztos, hogy sokan fogadtak. Sikere abban rejlett, hogy máshova tette a hangsúlyokat a karakteren belül, a stílus és a sárm nagyobb teret kapott, mint korábban. 

Nem ő volt a legtöbb akciót bevállaló színész. Ezt nem is tagadta, több helyen is elmondta: nem elégedett a mozgásával, ezért mások vállalták helyette az akciójeleneteket. 1973 és 1985 között 7-szer játszotta el a legendás titkos ügynököt. Ha Sean Connery nem hivatalos Bond filmjét nem számoljuk, akkor Moore a rekorder. 

Tizenévesen láttam Az aranypisztolyos férfit. Nekem akkor nagyon bejött, hogy ez a csávó bármekkora balhéba kerül, nem veszti el a fejét, mindig van egy jó poénja és persze mindig talál kiutat a csávából. Ez a Bond nagyon fel volt építve és nagyon különbözött a korábban látott színészek játékától, és sokan próbálták azóta is másolni. 

Pedig ahogy a klasszikus szól, a stílus maga az ember, ezért is szeretik Roger Moore-t világszerte. Nem csak a mozifilmek miatt, hanem a tv-s produkciók miatt is, hiszen mind a mai napig hatalmas rajongó tábora van az Angyal vagy éppen a Minden lében két kanálban című sorozatoknak. Ehhez nekünk itt a Kárpát-medencében még volt egy zseniális tolmácsunk, Láng József, akinek a hangja összeforrt a brit színésszel.  

 

1999-ben az angol királynő lovaggá ütötte. Utoljára egy rövid epizód szerepben láthattuk őt a magyar-angol koprodukcióban készült Jutalomjáték című filmben. 2017. május 23-án távozott közülünk. Isten óvja a királynőt és őfelsége titkos ügynökét! 

 

Forrás: wikipédia, roger-moore.commonty.blog.hu

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr112534759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.05.24. 11:04:19

Nekem is Ő a legjobb Bond. Nyugodjon Békében.

2017.05.24. 14:37:03

nagyon kedveltem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.05.24. 14:51:41

James Bond, Simon Templar, Lord Brett Sinclair, híres szerepei voltak. És a nőgyűlölő Ffolkes tengerészkommandó-paracsnok, aki még sosem piszmogott tíz percig a Times keresztrejtvényeivel, és aki szerint a gobelinhímzés a világ legunalmasabb tevékenysége, viszont segít a gondolkodásban? Akit, miután az admiralitásnak tett szívességül megmentett a felrobbantástól három tengeri olajfúró tornyot, egy ostoba plecsni helyett három édes pölyhös kiscicával lehetett a legsikeresebben megjutalmazni? És a Tengeri farkasok Bondot idéző ügynökének veszélyes kalandja a gyönyörű német kémnővel? A Vadlibák, a VHS hőskorszak egyik kedvenc nagy akciófilmje? Vagy az Ágyúgolyó-futam, amelyből megtudjuk, hogy ő valójában az előkelő Seymour Goldfarb, aki örökösen egy Roger Moore nevű színészecske és playboy szerepét játssza, édesanyja bánatára? :-)) Tulajdonképpen nem is volt ez akkora badarság.

Nagy figura volt, akinek a szerepei nagyon egyformák voltak, de mégis mindegyik más. Sok közepes filmben játszott, mégsem volt olyan, amelyben ő lett volna rossz. Érdekes módon őt mindenki szerette, akivel valaha is beszéltem róla.

Láng József káprázatos szinkronja volt, mégis amikor először hallottam eredeti hangján megszólalni a Moonrakerben, azóta tudom, hogy én is ilyen eszméletlenül férfiasan zengő bariton hangot szerettem volna magamnak.

Tudtuk, hogy nem élhet örökké, hogy öreg, hogy beteg, de mégis szomorúan sóhajtottunk fel, amikor a műsora visszavonhatatlanul befejeződött. Jönnek új kedvencek, de a régi nagy kedvencektől mindig rossz megválni. Ő is olyan volt, akiről tegnap mindenki azt mondta, hogy hallottad? meghalt a Roger Moore. Nyugodjék békében.
Fény és vászon
süti beállítások módosítása