Fény és vászon

2017. május 18. 22:03 - Kiko

Az Alien visszatér

Az Alien: Covenant-től azt kapja a néző, amit vár: sok vért, brutális látványt és egy ikonikus szörny visszatérését. 

A történet nem okoz nagy meglepetést, igazából hallottuk/láttuk már sokszor. Egy fura jel miatt letér a tervezett útvonalról egy űrhajó. Nos, itt is ez a kiinduló pont. A messzi, messzi űrben, 10 évvel vagyunk a Prometeus után, amikor a Covenant nevű  - telepeseket szállító - űrhajó egy vészjelzést követve száll le egy, a Földhöz nagyon hasonló bolygón. Az élettelen golyóbisról hamar kiderül, hogy bizony nem élettelen. Sőt, a felfedezők közül többen rosszul lesznek, amint egyet szippantanak a friss levegőből, na és innentől csőstül jönnek a bajok. Meg a xenomorfok. 

A Prometeus megosztotta a nézőket. Volt, aki utálta a bonyolult történet miatt, mások az igazi szörnyet hiányolták. Nos, az Alien: Covenant mindkét célcsoportot megszólította, mert az új rész egyszerűbb történettel machinál és sokkal többet látjuk a savat köpő, torz fogazatú E.T.-t. Kijelenthetjük tehát: az ikonikus űrhorror visszatért a jól ismert útra.

Ez pedig a jó öreg Ridley Scott érdeme. A rendező egyik legjobban rendezett filmjét hozta össze, remekül felépített, feszültséggel teli jelenetek, amelyek nagyon jó ritmusban követik egymást. A filmnek van egy sodró lendülete, pl: az első órája úgy repült el, mintha 15 perce nézném a vásznat.

Profi karakter építésnek köszönhetően van itt minden, ami kell egy Alien filmhez. Egy erős női karakter, akit Katherine Waterston alakít, és aki sokkal meggyőzőbb, mint a legutóbbi mozijában. Mellette a kötelező android, Michael Fassbender, aki ismét zseniális, bár az ő formájával nem is szokott baj lenni. A mozgását egy toronyugróról mintázta, a vásznon megjelenített gépies mozgást mostantól róla koppintják majd.

Egy szó mint száz, remek casting. A többiek is nagyon jól hozzák a szerepüket, még az egészen kis szerepek James Franco, Guy Pearce vagy éppen Noomi Rapace is emlékezetesek, igaz van közülük, aki csak biodíszlet. A szó szoros értelmében biodíszlet.

A képek zseniálisan komponáltak, a látvány és az operatőri munka is elsőosztályú. A zene nagyon illik a filmhez, főleg a végén Wagner: Az istenek bevonulása a Valhallába szerzeménye, na az nagyon ütős. Ezeknek köszönhetően elég erős atmoszférát teremtenek a készítők. A hangulat miatt megbocsátja az ember a korábbi filmekből koppintott jeleneteket.

A film után egy furcsa gondolat fertőzött meg: mint amikor sok Agatha Christie olvasás után kicsit leteszi az ember a krimik koronázatlan királynőjének könyveit. És nem azért, mert azok rosszak, nem. Tökéletes ponyvák. Inkább az ember pihenőt tart, mert felfedezhető az írásokban egy fajta séma, ami egy idő után eltelíti az embert. Na valami hasonló érzés fogott el a Covenant után. Nagyon jól megkreált mozi, de ha holnap filmet néznék, akkor tuti nem az Alien filmeket veszem le a polcról.

Összegzés:

Egy kiszámítható, de nagyon szórakoztató űrhorrort kaptunk. Nem lesz ikonikus, mint az első és a második alien, de méltó előzményfilm.

85%

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lumiere-galaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2912519471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orltran 2017.05.19. 14:46:57

Spoiler, spoiler, spoiler!!!!

Ne olvass tovább, ha még nem láttad!

Spoiler!

Nekem nem tetszett, szerintem nem alien film. Az alien filmek alapja mindig is a feszültség volt, amit az adott, hogy a szereplők tudták, hogy vadásznak rájuk, és próbáltak védekezni ellene. Itt ez nem volt, leszálltak a jurassic parkba, jöttek a raptorok, bementek a bázisba, megnyugodtak, hamm, senki sem számított rá, aztán nesze, tojás, nem bánt, nézz bele, hopp, facehugger, és már a film 4/5-énél is jártunk. Feszültség 0, még az Alien 4-ben is több volt, a Prometheusban pedig ezerszer több.

És ott a Ripley 3. Első Ripley azért átesett 2 filmnyi alienen, mire lement kétségbeesett küzdelmet vívni a királynővel. És az az volt, kétségbeesett küzdelem, ahol végig az Alien volt fölényben, Ripley pedig küzdött, ahogy tudott. Itt a csaj a film elején sírt picit, majd átment terminátorba, adjá' nekem egy csákányt, kimegyek lengedezni egyet, és feldarabolom ezt a dögöt. Kétségbeesés egy pillanatig nem látszott rajta, megyek, kinyírom, majd tök tudatosan, ahogy megtervezte, kinyírja, a hajón ugyanez, végig szegény xenot féltettem, itt nem ő volt a vadász, hanem a csaj. Unalmas volt és kiábrándító.

A xenomorf közben elvesztette a misztikumot, lesilányult egy meghibásodott robot bosszúálló eszközévé. Ennek okát én végig úgy éreztem, hogy látszik az egész történeten. A Prometheussal elindult egy új szál, zavaros volt, de egyértelműen nem egy részre tervezték. A nép háborgott, hogy ez aztán nem alien, hát alien filmet kellett csinálni, vissza a címbe is, hogy ALIEN, nehogy tévedés legyen. Valszeg pénz se cseppent volna másra. Akkor huszárvágás. Mindent, amit elkezdtük töröljünk gyorsan (szó szerint), egyszerűen jussunk el a jól ismert xenomorfhoz, ha nem kell a buta közönségnek érdekes történet, adunk neki egyszerűt, mint a faék, lesz benne alien meg sok vér. Persze valami folytatólagosság kell, így ilyen hibrid lett, ami jól kiherélte mindkét történetfonalat.

Nem is értem, miért érzik sokan, hogy kiszolgálja a rajongókat, mikor az Alien filmek esszenciája, a xenomorfot körüllengő misztikum, a folyamatos nyomasztó feszültség, ezek mind hiányoznak belőle. Attól, hogy az utolsó pár percben folyamatosan szaladgál egy CG xenomorf a képernyőn, attól még nem lesz igazi Alien folytatás.

Ja, és perfect organism. Szerintem a vírus sokkal-sokkal tökéletesebb volt, megélt a környezetben évtizedekig, valszeg örökre, észrevétlenül fertőzött, az eredmény adaptálódott a környezetéhez azonnal. Ehhez képest a facehugger egy igen nehézkes módja a szaporodásnak. :)

Nietzsche__ 2017.05.19. 17:47:33

A Covenant nem rossz film és sokkal jobb mint a szerencsétlen Prometheus. Szerencsére nem azt a vonalat folytatta az öreg Scott, hanem készített egy valódi Alien filmet. Egyetértek a poszttal: nem olyan jó, mint a Bolygó neve és a Nyolcadik utas, de simán bronzérmes (nálam holtversenyben az Alien 4-el). Lazán megér egy erős 8 pontot vagy akár 8,5 -öt!
Fény és vászon
süti beállítások módosítása